
Múlt hét vasárnap a Tolnai-Holt-Duna déli végét, és annak is nyugati felének egy részét jártuk be. Utána a mözsi határban kalandozva elértük a Fekete-víznek nevezett egykori Sárvíz-ágat.
A Tolnai-Holt-Duna az 1852-re befejezett bogyiszlói átvágás eredményeként jött létre, amikor is a 30km-es tolnai kanyarulatot 7km-re rövidítették. Ma már több ágra szakadva, majd a déli végén újra egyesülve, a kutyatanyai zsilipen keresztül folytatja útját Gemencbe.

A Schleicher-Dunának nevezett ág

A nyugati parton több csónakkikötőt is találni, mivel itt a keleti parttal ellentétben közel a töltés, könnyen megközelíthető. Másik partját nehéz elérni a nádasok, mocsarak, vízzel telt medrek miatt. E terület egy részének bemutatásáról szép beszámolót láthatunk
Elblinger Ferenc blogján.

Szivattyútelep. A holtág vizét öntözési célokra is felhasználják.

Lehőczi teleltetők
folyt.köv