A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gemenc tanúi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gemenc tanúi. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 18., péntek

Gemenc tanúi

A Duna szabályozások idején vizének medrébe szorítását védgátak (töltések) emelésével igyekeztek megvalósítani, ami több-kevesebb sikerrel járt. Nagy vizek, áradás idején ezek a töltések nem mindig bizonyultak megfelelőnek, elég erősnek ahhoz, hogy ne történjen gátszakadás. Több ilyen is történt az elmúlt századokban, melyek közül egy-kettőnek mai is láthatók a nyomai.
Bárány-fokon egy nagyobb áradás alkalmával a töltés már nem bírta a Duna vizének nyomását, átszakadt és a kizúduló víz a töltésen belül mélyen kimosta a talajt. Ez ma is megtalálható közvetlenül a töltés mellett, neve
Szőke-kobolya.

2011. november 8., kedd

Gemenc tanúi

Október utolsó napján a Grébeci-Holt-Duna alsó torkolata felé vettük az irányt, hogy megnézzük az ott folyó "helyreállító" munkálatokat.
Keselyűsből indultunk. Egy darabig a töltésen majd arról letérve az erdőben folytattuk utunkat, amikor is elértünk Szomfovát. Az általam csak "szomfovai vonal-út"-nak nevezett úton tovább haladva elértük "Buvat szélét", ahol a már szinte teljesen feltöltődött Csíplek-tó található. Onnan egy nyiladékon, majd egy hajdani fokon keresztül elértük a Grébeci-Dunát.
Mivel az induláskor letértünk a töltésről és elment az idő, nem tudtunk már lemenni a torkolathoz. Leültünk hát a partra és élveztük a látványt, nyugalmat! Ilyenkor már szinte csak a kormoránoké a főszerep, amelyekből ide is bőven jutott, illetve a parton békésen legelésző szarvasoké. A hajó még itt van, csöveket már látni a vízparton is, alul markolók dolgoznak. Messziről mintha úgy láttam volna, hogy a torkolatnál kivágtak volna 1-2 fűzet, amik az egykori grébeci halászok által épített kerítés maradványai mögött voltak. Ez a kerítés a torkolatot teljes szélességében átérte (persze akkoriban ez nem a mai Dunával összekötő kis fokocskát jelentette) és rekesztőhálóként használták. A vízállástól függően nyitották, zárták. A grébeci halászok tanyájának bozóttal benőtt helye ma is megvan.
Lassan ránk esteledett ezért elindultunk vissza Keselyűsbe. Már a töltésen jártunk Zátony-tava résznél amikor sakálok rémisztő hangjára lettünk figyelmesek. Valóban rémisztő amikor szinte az orráig sem lát az ember.
Utunk jóra sikeredett, mint mindegyik, amelyik e csodálatos ártéri világba, a Gemencbe vezet!

2011. október 31., hétfő

Gemenc tanúi

Azt mondták, mondják, hogy ez a legszebb vadászhalál. 1938-ban Báró Bornemissza Elemér egykori gemenci vadászbérlő egy vadászat alkalmával a Csíplek-tó partján, az általa meglőtt szép szarvasbikában gyönyörködve összeesett, és meghalt. Magam sem hallottam még hasonló esetről, de az biztos, hogy a Csíplek-tó mára már csak egy kiszáradt meder.

2011. október 27., csütörtök

Gemenc tanúi

Egy új sorozat azokról a helyekről-elnevezésekről amelyeket a mai térképek már nem jelölnek, és ma is csak néhány ember emlékezetében élnek. Ezek a beszédes nevek sok mindent elárulnak az egykor itt pezsgő életről, a vadászok, erdészek, favágók, halászok, révészek, csőszök, kereskedők vagy csak az itt átutazó emberek mindennapjairól...
Megosztom kalandjaim; s útjaim során szerzett "barátaim", a tanúk meséit, magát az életet, amelynek részesei lehettek. S valljuk be, hogy akit már megérintett ez a varászlatos világ, az egy kicsit szeretne gemenci lenni!