Október utolsó napján a Grébeci-Holt-Duna alsó torkolata felé vettük az irányt, hogy megnézzük az ott folyó "helyreállító" munkálatokat.
Keselyűsből indultunk. Egy darabig a töltésen majd arról letérve az erdőben folytattuk utunkat, amikor is elértünk Szomfovát. Az általam csak "szomfovai vonal-út"-nak nevezett úton tovább haladva elértük "Buvat szélét", ahol a már szinte teljesen feltöltődött
Csíplek-tó található. Onnan egy nyiladékon, majd egy hajdani fokon keresztül elértük a Grébeci-Dunát.
Mivel az induláskor letértünk a töltésről és elment az idő, nem tudtunk már lemenni a torkolathoz. Leültünk hát a partra és élveztük a látványt, nyugalmat! Ilyenkor már szinte csak a kormoránoké a főszerep, amelyekből ide is bőven jutott, illetve a parton békésen legelésző szarvasoké. A hajó még itt van, csöveket már látni a vízparton is, alul markolók dolgoznak. Messziről mintha úgy láttam volna, hogy a torkolatnál kivágtak volna 1-2 fűzet, amik az egykori grébeci halászok által épített kerítés maradványai mögött voltak. Ez a kerítés a torkolatot teljes szélességében átérte (persze akkoriban ez nem a mai Dunával összekötő kis fokocskát jelentette) és rekesztőhálóként használták. A vízállástól függően nyitották, zárták. A grébeci halászok tanyájának bozóttal benőtt helye ma is megvan.
Lassan ránk esteledett ezért elindultunk vissza Keselyűsbe. Már a töltésen jártunk Zátony-tava résznél amikor sakálok rémisztő hangjára lettünk figyelmesek. Valóban rémisztő amikor szinte az orráig sem lát az ember.
Utunk jóra sikeredett, mint mindegyik, amelyik e csodálatos ártéri világba, a Gemencbe vezet!
Az egykor Európa-szerte megtalálható hódok a 19. század közepére folyamatos vadászatuk miatt teljesen eltűntek hazánk területéről. A visszatelepítések 1996-ban kezdődtek meg, számuk folyamatosan nő, mára megközelíti a hatszázat!
