2013. március 19., kedd

A gemenci fekete gólyák

Március 5.-én érkezett meg az első gólya (hím) a fészekbe. 13 éve látta meg a napvilágot, ekkor gyűrűzték meg Bogyiszló közelében. A további megfigyelések tapasztalatában, valószínűsíthetően ez a példány nem vándorol Etiópiáig, hanem a Jordán folyó völgyében telel. Itt a tél közepén kétszer is azonosították gyűrűje leolvasásával.
Párja 12 nappal később, vasárnap délelőtt érkezett meg. Megfigyelések alapján nem a fészekben üdvözölték egymást, hanem a közelben találkoztak, majd a hím 1-2 egymásutáni ki- és beszállás után kelepelve hívta a fészekhez párját. Egy kis idő múltán kirepültek, majd késő délután érkeztek vissza.
A utódlással "nem sokat vártak", rövid időn belül háromszor is párosodtak (a második után a hím lefeküdt megpihenni, mialatt párja csőrével csipkedte - "kurkászta" annak nyakát.
A tojó pár héten belül lerakja 3-5 tojását, és az első fiókák várhatóan majd május elején jönnek világra.

1 megjegyzés:

  1. Hogy lehet, hogy ilyenné vált az életünk? Hát senkinek nincs szava erre a csodára? Miért nem örülünk az Életnek? Pedíg kéne-mindnnap, mígmég lehet!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.